Halad a nyomozás az Északi Áramlat 1 és Északi Áramlat 2 gázvezeték két évvel ezelőtti felrobbantásával kapcsolatban, már két gyanúsítottat sikerült azonosítani az ügyben, ami olyan siker, amelyre kezdetben nem feltétlenül számítottak − mondta el Jens Rommel német főállamügyész a Der Spiegel című hírmagazinnak.
[...]
Augusztusban a német ügyészség elfogatóparancsot adott ki az ügyben egy ukrán állampolgár ellen.
[...]
A legtöbb nyugati tisztviselő szerint a szabotázs mögött egy ukrán csapat állt, bár Ukrajna tagadta, hogy bármi köze lenne hozzá. Az ügyben az orosz főügyészség nemzetközi terrorcselekmény címén indított eljárást. Oroszország az „angolszász országokat” tette felelőssé a történtekért.
[...]
Hol vagyunk már attól, amikor bizonygatták nekem, hogy az oroszok voltak 🤣 Ebben a témában is kár volt minden szó, amit legépeltem, állítva, hogy a nyugat által felbujtott ukránok és haverjaik keze van a dologban. Természetesen, akkor is én voltam a rossz, mert reálisan néztem a képet, nem torz, vágyvezérelt szemüvegen keresztül.
Most meg megy nagyban a kussolás azoktól, akik engem szapultak. Mert hát akkor sem a témáról beszéltek, hanem a személyem támadták. 🤷♂️
Hozzászólások
( gumimajom (nem ellenőrzött) | 2024. 12. 01., v – 11:11 )
Én úgy vagyok vele, hogy mindegyik megérdemli a sorsát. És ez addig okés is lenne, amíg nem sz.pna miattuk a fél világ. Ami kiderült: 1. az ukrán egy sunyi egy nép; 2. az orosz meg nem viccel.
( trey | 2024. 12. 01., v – 12:20 )
In reply to Én úgy vagyok vele, hogy… by gumimajom (nem ellenőrzött)
Ami szomorú, hogy egy egész nép szenved a standup huszár Zelenszkij miatt. Ha az nem rángatta volna bele az országát a félbolond Biden kormányzat (RIP, az amerikai nép szépen megbüntette őket) unszolására, nem jutottak volna ide.
Zelenszkij elhitte, amit Biden & co. duruzsolt a fülébe a saját önös érdekében, az EU pedig, mind a Biden kormány csicskása, szépen játszotta a másodhegedűst ehhez.
( gumimajom (nem ellenőrzött) | 2024. 12. 01., v – 13:03 )
In reply to Ami szomorú, hogy egy egész… by trey
mivel az a nép nem kergette még el a pulóverest, ugyanúgy benne van a dologban
( trey | 2024. 12. 01., v – 14:31 )
In reply to mivel az a nép nem kergette… by gumimajom (nem ellenőrzött)
Kopik már a támogatás, csak hát a háborúra hivatkozva a demokrácia alszik. Z "elfelejtette" a választásokat kiírni.
Amikor embereket az utcáról visz el a fekete autó a frontra, kevésbé bátor a nép.
Új hozzászólás