Evelin dump #1

Írja a Telex:

majd Magyar barátnőjével viccelődve azt mondja: 

„Evi, kimondhatjuk, rajtad kívül mindenki megbecsül ebben az országban. Ennyi, de nem baj, rád uszítom az embereket. Megmondom, hogy Evelin rosszul bánik velem. Megcsalt, miközben én küzdöttem a hazáért. Kapsz közben ilyen halálos fenyegetéseket. Majd rád uszítom a nyugdíjas kommandómat”.

Igazi gentleman ... Ahogy ez a nőkkel bánik ... ☹️ Egyébként, pont ilyen diplomatákra van szükségünk 🤣

Trump mind a hét csatatér államban győzött

Ezzel elsöprő győzelmet aratott Harris és a demokraták felett:

Donald Trump megválasztott amerikai elnök Arizonában is győzni tudott, így ebben a választási ciklusban minden csatatérállam a republikánusoké lett. Arizonában szombat estére lett csak hivatalos végeredménye a voksolásnak, utolsóként az államok közül.

Lakmusz: Orbán nem mondott soha olyat az euróról, amit Magyar neki tulajdonít

Lakmusz írta:

A mondat, amit most az ellenzéki politikus is elővett, ebben a formában nem hangzott el Orbántól. Ezt más lapok mellett már a Lakmusz is megírta, évekkel ezelőtt.

Magyar ezt állította egy Facebook bejegyzésben:

„Orbán Viktor: Az a Miniszterelnök akinek a kormányzása alatt az EURO 300 forint fölé emelkedik, NEM TUD KORMÁNYOZNI ÉS LE KELL MONDANIA.

Euró árfolyam ma: 412 forint.

Miniszterelnök úr,

Mindketten tudjuk, hogy vége van.”

Nagyon hatásos, csak kár, hogy Orbán ilyet sosem mondott.

Lakmusz írta:

Orbán "elszigetelődéséről" ...

- Orbán elszigetelődött!!!!

- Orbánnal senki sem áll szóba!!!!

- Orbán magára maradt, sarokba állították!!!!

A fenti okosságok a gyakran elhangzanak a hazai fogalmatlan ellendrukkerek szájából. Ehhez képest a valóság:

Pressman búcsúzott ...

Vicces, amikor egy bukott adminisztráció (Biden-Harris) kihelyezett helytartója a csúfos bukás és a hazafele pakolás közben még megpróbál kioktatni arról, hogy mit és hogyan kellene csinálnia egy szuverén országnak. 

Jó utat hazafelé, Mr. Pressman! Kertek alatt, mert ahogy hallottam, otthon se túl jó most a helyzet(ük) ... 

Arról, hogy miért politizál az Open Source atyja

ESR írta:

Micsodaaaa!?! Férfiii?


Kedden látott napvilágot annak a tavalyi orvosi vizsgálatnak az eredménye, amely először a Le Correspondant című francia lapban jelent meg, majd az As spanyol újság cikke nyomán bejárta a világsajtót: ebből feketén-fehéren kiderül, hogy a párizsi olimpián többek között Hámori Lucát is legyőző, és a 66 kilogrammos súlycsoportban aranyérmet szerző algériai Imane Helif valójában férfi. Umar Kremljov, a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) elnöke keményen nekiment Thomas Bachnak, a NOB elnökének, és bocsánatkérést követel tőle, amiért engedték a nők között szerepelni Helifet az olimpián.

Tegye fel a kezét, aki meglepődne azon, ha megint kiderülne, hogy a woke ideolóia már odáig merészkedik, hogy férfiakat nőként tol le a emberek torkán ... 🙄

Ez nem maradhat következmények nélkül, remélem a felelősök mielőbb elnyerik méltó büntetésüket!

Ideológiai irányváltás a Mozilla-nál?

Megsejthettek valamit az USA politikai hangulatában beálló változásról (aki nem hallotta volna, Trump megnyerte az USA elnökválasztást) a Mozilla-nál? Ismét lapátra tettek egy csomó embert és bezárták az advocacy divíziót.  A woke ideológia visszaszorulása miatt kevesebb smoothie-készítőre lesz szükségük? 🤔

Feliratkozom!